Az EXTÁZIS zenekar már sok éve jelen van a magyar zenei életben. A jelenlegi felállás történetét 2005 óta követhetjük nyomon, amikor Tuza Róbert (ROBBIE) énekeshez és Nagy Balázs (BALAGE) gitároshoz néhány - már tapasztalt zenész - barátjuk, Gachal Gábor (GACHI) dobos, Szarka Endre (ENDI) gitáros, és Nagy Dénes (DNS) basszusgitáros csatlakozott, hogy újult erővel vessék bele magukat a dalírásba és a koncertezésbe, mely helyi, majd később országos viszonylatban is sikeres éveket hozott számukra. Olyannyira, hogy felfigyelt rájuk az EMI, mely legutóbbi lemezük kiadója lett. A srácok hamarosan új albummal jelentkeznek, ennek kapcsán kérdeztem a mágocsi koncert előtt Tuza Róbert énekest, Gachal Gábor dobost és Nagy Dénes basszerost.

Mit jelent számotokra a zenekar neve, mit jelképez, mit akartok vele elmondani a közönség számára?

ROBBIE: Én adtam annak idején ezt a nevet, de nem volt tudatos. Akkor ez tetszett. Az EXTÁZIS minden nyelven ugyanazt jelenti, mögé lehet magyarázni dolgokat. Ha eljön az ember egy koncertre, akkor valószínűleg szeretnénk, ha extázisba esne vagy extázisba lendülne. Mi is amikor zenélünk, igyekszünk extázisba esni. A hétköznapok forgatagából nehéz kizökkenni, és ha mégis sikerül, akkor minden OK.

Hogyan jellemeznétek a zenéteket azoknak, akik még soha egyetlen nótát sem hallottak?

GACHI: Minden korosztály számára hallgatható dallamos rockzenéről beszélhetünk.

ROBBIE: Helytálló ez a megfogalmazás azok számára, akik még nem hallottak bennünket. Meg kell hallgatni. Nem szeretjük azt mondani rá, hogy ez csak rockzene vagy dallamos rockzene. Rengeteg stílus létezik a világban, fölösleges így bekategorizálni, meg kell hallgatni. Ebben benne van minden szerintünk. Végül is azt tudnám még ehhez hozzátenni, hogy különböző rétegekhez szól. Az is tud benne találni olyat, ami neki tetszik, aki diszkóba járó típus, meg az is, aki máshonnan jött, mondjuk ilyen rockosabb környezetből.

DNS: Végül is minden zene rétegzene. De itt öt olyan ember írja és rakja össze a számokat, akik a rock n roll különböző oldalairól érkeztek. Nehéz definiálni, de talán nincs is rá szükség, hogy beskatulyázzuk ezt a stílust. Egyszerűen benne van minden, könnyen emészthető, fülbemászó, olykor érzelmes és elgondolkodtató.

GACHI: Igen, és a korosztály is számít, mert a tizennyolc évesek is szeretik - legalábbis ez a tapasztalat - illetve hatvan évesek is látogatják a koncertjeinket.

ROBBIE: Reméljük, hogy a mai koncerten is így lesz.

Mi az a motiváció, ami alapján elkezdtetek zenélni, mi az a belső késztetés, meg tudjátok ezt fogalmazni, hogy hogyan kezdődött ez az egész?

GACHI: Hát ez drasztikus lesz...

ROBBIE: Úgy a jó, ha drasztikus. Szeretem a drasztikus dolgokat.

GACHI: A csajozás motivált. :) Na nem, persze természetesen a zenének a szeretete. Végül is az a lényeg - legalábbis nálam - hogy amikor annak idején Deep Purplet hallgattam - mert azt nagyon szerettem, mert lázba hozott - úgy éreztem, hogy nekem is kell valamilyen hangszeren játszanom.

ROBBIE: Lehet hogy végig lehetne venni mindenkinél, hogy ki miért kezdett el zenélni. Valószínűleg az a közös pont, hogy gyerekként mindannyiunk szívesen hallgatott zenéket. Nálam ez a Beatles volt főleg, és a régebbi zenék. Amikor azt mondom, hogy Beatlesen nőttem fel, hülyének néznek, mert én nem az a korosztály vagyok, de ez tényleg így van. Én a Beatlesszel kezdtem. Fiatalon nem az akkor aktuális számokat, nem a rádiót hallgattam, hanem szelektáltam a dolgokat. Végül is hatással voltak rám bizonyos zenék, és eljutottam odáig tíz éves koromra, hogy elkezdtem érdeklődni a hangszerek iránt. Dobosként kezdtem, és utána voltam basszusgitáros, gitáros. Közel akartam lenni a zenéhez. De szerintem a zenekarból mindenki így volt ezzel. Mindegy volt, hogy hogyan, csak tényleg közel kerüljünk a zenéhez. És ha ez találkozik azzal, hogy ebből meg tudunk élni, akkor mi vagyunk a világon a legboldogabbak.

DNS: Én konkrétan vissza tudom vezetni ezt a folyamatot. 1994-ben véletlenül felvettem a rádióból az About a Girl című Nirvana számot. Ez annyira megtetszett, hogy aznap este még vagy húszszor meghallgattam, és pár napra rá megszereztem az egész lemezt egy osztálytársamtól. Nem sokra rá már gitáron próbálgattam leszedni hallás után a Nirvana számokat. Annyira élveztem a hangszeren játszadozni, hogy lassacskán autodidakta módon, fokozatosan felfedeztem a hangszert. Ez a fajta élvezet a mai napig tart. Minden nap kezembe kerül a gitár, zenéket, írok, dallamokat komponálok, szóval az életem része. Néha úgy érzem, hogy talán nem is volt véletlen az, amikor 94-ben felvettem a rádióból azt a dalt, ami örökre megváltoztatta az életemet.

GACHI: Azt én is elmondhatom, hogy a Deep Purple, amit én hallgattam annak idején, nem feltétlen a korosztályom zenéje volt, de mindenképpen szerencsés az a dolog, hogy hallgattam régi zenéket is, Deep Purplet, Beatlest vagy Led Zeppelint, ugyanakkor a Pearl Jamet is, és más grungeos vonulatot. Végül is gyakorlatilag mindenre nyitott voltam, és szerintem ez most is így van. Talán ez annyiból jó, hogy ettől színesebb lesz a zene, amit alkotunk.

ROBBIE: Ez még jót is tesz a zenénknek. Mindenki máshonnan jött, mindenki hozzáteszi a saját stílusát, és így nem lesz olyan egysíkú az egész. Tegyük fel, hogy mindannyian blues zenészek lennénk, akkor lehet hogy tényleg csak egy szűk réteghez tudnánk szólni. Így talán többen magukénak érezhetik a dolgot. Szövegileg is arra törekszem, hogy főként olyan szövegeket hozzak össze, ami bárkivel megtörténhet.

Melyek azok az élmények, amelyek befolyásolják egy dal elkészültét, ha valamit megéltek, akkor ebből hogy lesz dal?

ROBBIE: Hát igen. Van amikor úgy születik egy dal, hogy ér valami hatás, valami környezeti hatás... :) Vagy elmész valahová és ott jól érzed magad, és amikor hazamész, írsz egy olyan számot, hogy eldobod az agyad tőle. De ez a ritkább. Majd elmondják a többiek is, mert az új albumra mindenki írt zenét, hozott új dolgokat. Nálam ez úgy működik, hogy például ha hallgatok egy zenét a rádióban, az is előhozhat belőlem új dolgokat... Nem arról van szó, hogy lekoppintani, mert sokan csinálják manapság, hogy lekoppintanak dolgokat. Megváltoztatnak egy-két hangot és akkor nem lesz annyira felismerhető, de aki figyelmesebb, az tudja, hogy miről van szó. Szóval ha meghallok valamit, és attól elindul valami bennem, megfogom a gitárt és létrejönnek olyan dolgok, amelyek végül is csak hangulatok lejátszva. Szerintem vissza lehet adni zenében azokat az érzéseket, amit az ember megélt, és ha jól csinálja, akkor a közönség, a hallgató átveszi ezeket... A szövegben is próbálunk arra törekedni, hogy amikor az emberek hallgatják a számot, akkor azt mondják, hogy igen, ezt ebben a formában még nem fogalmazta meg senki. Mert lehet írni rengeteg olyan dologról, amit már sokan megfogalmaztak, de így mondjuk ebben a formában nem.

GACHI: Én úgy gondolom, hogy nálam az, hogy zenét írjak, sokszor egyfajta kényszer is. Jó értelemben vett kényszer, pszichológusok lehet hogy úgy fogalmaznák, hogy szublimálom azt a dolgot, amint ér egy szerelmi csalódás vagy bármi. Ezt jó kifejezni a zenében, dalszövegben, ez egy megkönnyebbülés. Én nem megyek el kocsmába verekedni, ez nem jellemző :), inkább kiírom magamból. De nemcsak szerelmi dolgokról van szó, hanem úgy általában a világ dolgaival kapcsolatosan, hogyha már nagy szavakat akarunk használni, akkor egyfajta spirituális mélységekbe is belemehetünk, de ezt nem akarjuk túlzásba vinni, hogy azért közérthető legyen.

ROBBIE: Olyan is van, hogy ha történik az emberrel valami olyan dolog, ami megérinti. Most nem akarok túlzásba esni, de legyen szó akár szomorú dolgokról, vagy bármi másról, ami megérinti az embert. Van amikor tényleg komoly dolgok történnek a világban és ezzel kapcsolatban az embernek van véleménye, felgyülemlik benne bizonyos fokú érzés, és akkor ezt kiadja magából. De előfordulhat, hogy úgy is működik a dolog, hogy kimegyünk egy hegytetőre vagy az erdő kellős közepére a környezethez közel, elővesszük az akusztikus gitárt, és akkor jönnek az ihletek - jobb esetben - vagy nem. :) Ez a két lehetőség van. Mert az ihlet nem olyan, hogy ha nagyon akarom, akkor márpedig addig innen fel nem állunk, míg nem írunk egy jó számot. Vagy jön, vagy nem.

Az új lemezen körülbelül milyen típusú dalszövegek vannak, miről fognak szólni majd a megjelenő albumon a dalok?

ROBBIE: Az az igazság, hogy én még nem tanultam meg az új szövegeket... :) Az előző albumhoz képest részemről nem lesz ennyire banális az egész, tehát szövegvilágában nem lesz ennyire happy minden, hanem egy kicsit elgondolkodtatóbb. Többféle érzés van benne, mint az előző albumban, a szöveg mélységét tekintve.

Milyen témákat jártok körül?

ROBBIE: Majdnem mindenkinek vannak számai. Mondjuk lesz olyan dal is ami kompromittáló, ami egy fricska a mai trendeknek, és lesz ami a Földünk pusztulására hívja fel a figyelmet.

GACHI: De nem nagyon borongós, tehát semmiképpen nem egy ilyen befordult zenéről van szó.

ROBBIE: Bulizós dal is van rajta, amikor tényleg arról szól az egész, hogy most akkor kirúgunk a hámból. Én egyébként tudatosan minden albumra szeretnék egy ilyet direkt azért, hogy legyen, amit betehetnek az emberek akár házibuliba is, hogy tényleg most jó kedvük legyen, ne minden nap arról szóljon, hogy elgondolkozunk a világban, mi rossz történik, mert történik attól függetlenül rengeteg szomorú dolog, de nem erre kell felhívni a figyelmet elsosorban. Viszont nem léphetünk ki saját önmagunkból, úgyhogy ezért megírjuk ezeket is, csak finoman fogalmazva.

GACHI: Az én következő lemezre szánt dalaim szövegvilága talán arról szól, hogy a boldogsághoz, de legalábbis ahhoz, hogy egy ember jól érezze magát a bőrében, nem is kellenek olyan nagy dolgok. Tehát az egyszerűség talán a kulcsszó.

ROBBIE: Még eszembe jutott valami ezzel kapcsolatban, hogy mik kellenek ahhoz, mit kell tenni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Az én szövegeimben is van például olyan téma, amikor az ember elveszti a motivációját, hogy éppen mi a szerepe az életben, a való világban, hogy éppen hol tart. Vannak ilyen fogózkodók az életben, amikor nyúlhat az ember bizonyos dolgokhoz, ami segíthet. És ez lehet a zene is.

Kicsit eltér a tárgytól, mivel foglalkoztok és mit csináltok szabadidőtökben?

ROBBIE: Hát most nyáron strandolunk rengeteget.

GACHI: Én szeretek bicajozni az erdőben.

DNS: Én is ezeket gyakorlatilag... strandolás, biciklizés, kirándulás, ilyenek.

GACHI: De egyébként a zenével foglalkozunk szerintem legtöbbet.

DNS: Többnyire a zenével.

GACHI: Már-már fanatikus szinten.

ROBBIE: Hát igen, szabadidőnkben is a zenével foglalkozunk, de én szívesen csinálok manapság sok mindent, például olvasok, főzök, koncertekre járok, internetezek...

GACHI: Nem tudom, hogy a kérdésbe beletartozik-e, hogy mi a foglalkozásunk, vagy ez inkább a szabadidőtöltésre vonatkozik?

Inkább a szabadidő.

ROBBIE: A foglalkozás az egyébként is olyan dolog, ami csak ahhoz kell, hogy kiegészítőleg hasson. A foglalkozásunkra nem hívjuk föl a figyelmet, az maradjon titok. Szóval az a lényeg, hogy nincs foglalkozásunk, ez a foglalkozásunk.

Mit szeretnétek elérni a zenei életben, hogyan képzelitek el magatokat 5-10 év múlva?

GACHI: Új Beatles korszak. :)

Szaladnak utánatok a lányok?

ROBBIE: Amikor gyerek voltam, elképzeltem magam a színpadon közönség előtt, elképzeltem magam egy olyan szituációban, hogy emberek tapsolnak nekem. Ezt nem kell ilyen egoista módon felfogni, de erőt tud adni, hogyha az ember színpadon van, és ezt csak azt tudja, aki már volt színpadon, hogy mennyi energiát tud adni egy embernek akkor is, amikor semmi ereje nincsen semmihez. Itt főleg a lelkiekről beszélek. Akkor felmegy a színpadra és mégis tök jól tudja érezni magát addig amíg fent van. Jobb esetben. Az a lényeg, hogy én szeretek a földön maradni, és csak olyan célokat kitűzni, amik könnyen átléphető dolgok. Ez is egy ilyen, hogy a zenekar biztos dolog legyen mindig az életünkben, hogy mindig megmaradjon, és ebből meg tudjunk élni, és ha emellett nem kell mást csinálni, akkor tényleg elégedettek lehetünk.

GACHI: Ez inkább a materiális része a dolognak Én így is úgy is zenélnék, tehát hogyha nem ebből élnék meg, illetve nem keresnék belőle annyi pénzt, hogy elég legyen az igényem kielégítéséhez, akkor is folytatnám ezt, mert erre szükségem van, és ezt jó érzéssel teszem. Elmondhatom, hogy X éve zenélek, és ez nem halt ki belőlem. Mindenképpen nagyon jó dolog, és az meg természetesen még jobb lenne, hogyha ebből tudnék annyi pénzt keresni, hogy az elég legyen.

Milyen embernek látjátok magatokat, milyen emberi tulajdonságokat emelnétek ki magatokban?

ROBBIE: Magunkban? Ez a legrosszabb. Csak hülyeségek jutnak eszembe. Na mindegy, az a lényeg, hogy most szerintem ami bennem pozitív, az, hogy belőlem nem veszik ki egykönnyen a tűz. Tehát hogy én valószínűleg hogyha bármi történik az életemben, bármilyen csapás, akármivel kapcsolatban, én nem tudom elképzelni, hogy ne legyen kedvem zenélni.

És egymásban?

ROBBIE: Egymásban, talán tudnánk kiemelni. Főleg hátrányos dolgokat. :)

DNS: A kérdésedre a válasz, hogy végső soron mindannyiunknak vannak rossz szokásai, amiket elfogadunk, és ugyanígy vannak pozitív tulajdonságok, amiket értékelünk. Azt hiszem, alapjaiban ez határozza meg azt, hogy jól kijövünk egymással, sőt, barátok vagyunk, és sok idot töltünk együtt a zenélésen kívül is. Egyes zenekarok úgy mondják, hogy a zenekar az olyan mint egy házasság :) Ez viccesen hangzik, de akik rég óta zenélnek együtt, azok pontosan tudják, miről van szó.

Mit értékeltek egymásban, milyen tulajdonságokat?

GACHI: Ez jó kérdés, ez nehéz kérdés.

ROBBIE: Én mondok Gachiról egyet. Hogy ő talán akit ismerek, azok közül az egyik legpontosabb dobos.

GACHI: Á, ne essünk túlzásba. Mondjuk ez ilyen szakmai dolog végül is, és jólesik, hogy ezt mondod. Szakmai szempontból nézve én magamról nem szeretek beszélni, viszont szakmai szempontból, ami tetszik, ahogy Tuzának a kezében szól a gitár, az énekhangja mindenképpen.

ROBBIE: De én nem vagyok gitáros.

GACHI: De jól szól a kezében a gitár. :)

ROBBIE: Gachinak jobban szól a kezében a dob. :)

Mi a közös bennetek, milyen tulajdonságokat emelnétek ki, ami hajt benneteket, mit tudtok elmondani magatokról, hogy ez az ami előre viszi a dolgot?

GACHI: Az, hogy lázba hoz minket a zene, illetve, hogy hasonlóképpen gondolkodunk általában a világról, a dolgokról, és ez mindenképpen egy összetartó erő is.

Hogyan oszlanak el a szerepek, például a zeneszerzés, szövegírás, design, szervezés, médiával való kapcsolattartás?

ROBBIE: Hát hozzátartozik, hogy DNS maximálisan az internet guru. Az ezzel kapcsolatos dolgokra mindenféleképpen őt kérjük, hogy csinálja meg, mert ő ért ezekhez a dolgokhoz legjobban. Én régen túlzásba vittem a szervezést, és azt vettem észre, hogy talán a zenélés rovására megy a dolog. Mert az egy egész embert követel szerintem. Nem arról szól egy koncert, hogy felhívod azt a bizonyos szervezőt és azt mondod, hogy játszunk ebben az időpontban, hanem rengeteg mindent meg kell még beszélnünk. Szóval az a lényege a dolognak, hogy ha a szervezést viszem túlzásba, akkor nincs időm a kreativitásomat kibontakoztatni. Szeretem inkább a zenét erről az oldaláról megközelíteni, és az anyagi dolgok maradjanak meg egy külön embernek, a menedzsernek jobb esetben.

Zeneszerzésre, szövegírásra vonatkozóan?

ROBBIE: Ha valaki hoz egy számot, azt megnézzük, és hogyha megfelel, akkor játsszuk. Ilyen egyszerű. Már úgy értem, hogy megfelelt, hogy ha öt ember erre rábólint, akkor az általában már átmegy egy szűrőn, és akkor valószínűleg a közönségnek is tetszeni fog. Úgyhogy bárki hozhat számot. Nincs meghatározva, hogy csak én hozhatok zenét, csak te hozhatsz szöveget.

GACHI: Még annyit hozzátennék az előbbivel kapcsolatban, hogy a koncertszervezés szerintem ilyen "földi" dolog. Mondjuk úgy, hogy ilyen intézkedős dolog, emberek között mozogni, telefonálni. Az alkotás maga, egy ilyen mélyebbre nézős dolog, tehát a kettő együtt azért nem jó, mert nyilván, hogy az egyik a másik rovására mehet.

ROBBIE: Hát igen. Az inkább ilyen lelki dolog.

GACHI: De persze az se jó, ha az ember mindig csak a lelki dolgokkal foglalkozik, meg az se, ha csak a materiális dolgokkal, legalábbis én így gondolom. A kettő között kell a középút, de nagyon el tud billenni, hogyha egy ember csinálja az alkotás részét illetve a szervezés részét is. Nem túl egészséges. Persze biztos van olyan ember, aki képes erre.

ROBBIE: Hát lehet, de én már rájöttem arra, hogy azok nem mi vagyunk, tehát nekünk kell egy menedzser, egy jó menedzser, ez fontos.

Hogyan születik és épül fel egy dal? Példákon keresztül tudnátok-e erről valamit mondani?

ROBBIE: Régen úgy történt, hogy én megírtam a számot szöveggel, mondtam Gachinak, hogy így képzeltem el a dobot, akkor ő azt mondta, hogy ide még ez kell, DNS azt mondta, hogy őszerinte ez így lenne jó, összeraktuk és megszületett az egésznek az alapja, a ritmusszekció, utána a gitárosok kitalálták a dolgokat. De ez teljesen változó, például vannak Gachinak számai, amit úgy vittünk le próbára, hogy előtte megtanultuk mi hárman, és amikor el tudtuk játszani olyan formában, hogy úgy gondoltuk, meggyőzi a többieket, eljátszottuk nekik, és onnantól kezdve rákattantak, és akkor mehetett.

Melyik a kedvenc Extázis dalotok és miért?

ROBBIE: Én szövegcentrikus vagyok, azok az Extázis dalok a kedvenceim, amelyeknek olyan szövege van, hogy azt tudom rá mondani, hogy: "ez többet jelent". Ilyen például az Őrült valóság, amire büszke vagyok, mert sokan mondták már, hogy ez adott nekik valami újat. Az Ennyi a lényeg is az egyik kedvencem. De ez elég érdekes, mert volt aki szóvá tette, hogy túl közhelyes a megfogalmazása. De ez olyan "tudatosan közhelyes", mert az embereknek sokszor nincs ideje gondolkodni azon, hogy valójában mit is akarok mondani ezzel a szöveggel. Dolgoznak, teszik a dolgukat,és a háttérben szól a zene. Szóval az az előnye az ilyen szövegeknek, hogy bárki bele tudja magát élni. Egyébként szerintem azért össze van gyúrva ez a közhelyes dolog a mondanivalóval. Tehát erre azért vagyok büszke, mert sikerült, az, hogy mindenki találjon benne magáénak valót.

GACHI: Én ezen még nem gondolkodtam. Végül is játszani mindegyiket szeretem, kisebb-nagyobb különbségekkel, de mindegyiket jó játszani. Azt hogy hallgatni melyiket szeretem, arról meg azért nem tudok nyilatkozni, mert amióta felvettük ezt a lemezt, ami most aktuális, tehát az Ennyi a lényeg című lemezt, én azóta szerintem nem is hallgattam meg.

ROBBIE: Hát nem, mivel játsszuk. Úgyhogy fölösleges lenne.

GACHI: Talán egyszer meghallgattam, és akkor jó érzés volt meghallgatni, de alapvetően nem hallgatom.

DNS: Nekem is az Ennyi a lényeg az egyik kedvencem. Emlékszem, amikor elsőnek összeállt a próbán, és mindenki érezte azt az energiát, ahogy ez létrejött. Olyan volt, mintha valami felsőbbrendu erő rajtunk keresztül írta volna meg a számot. Pillanatok alatt hozzátette mindenki a saját részét, és már kész is volt a dal. Ezt soha nem fogom elfelejteni : )

Klubkoncerteken szerettek jobban játszani vagy fesztiválokon? Melyik jobb érzés?

ROBBIE: Én elmondom a saját verziómat. Én legalább annyira szeretem mind a kettőt. A klubkoncertet azért, mert a rajongókkal közelibb a viszony, érezzük egymás illatát... esetleg szagát. :) A klubkoncert azért jó, mert találkozhatunk az emberekkel, elmondhatjuk nekik a véleményünket, ők is elmondhatják az övékét, sokkal emberközelibb a dolog, jobban át tudjuk adni a hangulatokat, az energiát. A fesztivál meg azért jó, mert nagy hangosítás van, így komolyabb az egész. A fesztiválok hátránya, hogy sok koncert van egy napon összesűrítve, többnyire kevés idő van az átszerelésre meg a koncertre és kapkodás az egész. A klubkoncerten pedig tényleg annyit játszunk, amennyit szeretnénk. Ha valaki fanatikus rajongó, az lehet hogy inkább klubkoncertre jön szívesebben, mert tud velünk találkozni. A fesztivál nem olyan emberközeli, viszont elementárisabb.

GACHI: Végül is ugyanezt tudnám én is mondani. Még azt hozzátenném, hogy elvileg jó esetben fesztiválon nagyobb közönség szokott lenni, persze ez nem feltétlenül kell hogy így legyen. És távolabb vannak az emberek a zenekartól. A legtöbben azt gondolnák, mivel sokan vannak, ezért a zenekar jobban lámpalázas, de mivel távol vannak és nagy a tömeg, akkor talán még könnyebb játszani, mint egy emberközelibb helyen, mint például egy klubban, amikor tényleg nagyon közel vannak, és mindenki mindent lát, és sokan, külön-külön néznek, méregetnek.

ROBBIE: Hát igen. Én még azt hozzátenném, hogy ha klubkoncerten játszunk, akkor annak a bizonyos helynek a vonzáskörzetéből jönnek általában, míg ha fesztiválon játszunk, akkor bárhonnan jöhetnek, és olyan emberek is megláthatnak bennünket, akik egyébként nem. Úgyhogy még ez is előnye a fesztiválnak.

Az ennyi a lényeg című dalotokat játssza a rádió. Ti mit gondoltok erről, mennyire változtatta meg a dolgotokat, mennyire segített hozzá a rajongókhoz, illetve a népszerűséghez a rádió?

ROBBIE: Ez igazán majd most fog kiderülni, hogy mennyire segített bennünket hozzá, mivel nem volt eddig túl sok fesztiválkoncert ahhoz, hogy észrevegyük ennek a pozitív hatását. De mi is örülünk neki, hogy játsszák, és mi is szívesen hallgatjuk, hogyha szól a rádióban, igaz, én még nem sokszor hallottam.

GACHI: Ismerősök mondják, hogy hú, ma is volt a rádióban, hallottam kétszer-háromszor, ez mindenképpen jólesik.

ROBBIE: Meg az is jól esik, hogy például egy ismerősöm mondta, hogy mutatta az ő ismerőseinek, és az volt a reakció hogy: " Ó hát én ezt a számot már ismerem!" Akkor valószínűleg ez azt jelenti, hogy sok embernek ott van a fejében ez a szám. És hogyha játsszuk bárhol ezt a számot, akkor legalább ezzel esélyt kapunk arra, hogy a többi számunkat is meghallgassák.

GACHI: Nemrég nem tudom pontosan, hogy hol játszottunk, de valami szabadtéri fesztivál volt, ahol elég sokan voltak, és játszottuk a számokat sorban egymás után, a közönségnek tetszett, ez tényleg nagyon jó dolog, vették a lapot, de valójában az Ennyi a lényeg című dalnál jöttek rá, hogy ez az a zenekar, amit lehet hallani a rádióban.

ROBBIE: Nekem ez nagy álom, hogy a rádióból halljam magam, de gondolom mindannyiunknak. El sem tudtuk képzelni azt, hogy egy nagyobb olyan példaképünk után, akire felnézünk, szól a mi dalunk a rádióban. Ez egy nagy dolog tényleg, főleg hogy egy országos rádióban. Néha elképzelem, hogy ezt az országban mindenhol hallják, ugyanabban az időben.

Milyen típusú videóklipben gondolkodtok? Az elkövetkezendő dalokra milyet szeretnétek? Erre a lemezre még terveztek-e videoklipet, és akkor ez milyen lesz, koncert vagy pedig valamilyen, a szöveghez illő?

GACHI: Rengeteg elképzelés van, én személy szerint szeretnék egy koncert jellegű videoklipet is, gondolom, a többiek is így állnak hozzá.

ROBBIE: A koncerten talán kiderül, hogy milyenek vagyunk. Mivel eddigi klipjeink között túl sok volt az imidzs klip, szeretnék végre egy sztoris klipet is forgatni, amiben tényleg nem csak az van, hogy zenélünk, hanem történik is valami. Vagy velünk történik valami. Tehát mi vagyunk a színészek. Úgy vettem észre, hogy manapság túl sok olyan klip van, amiben csak zenélnek. Azzal talán jobban felkeltenénk az emberek érdeklődését, hogyha tényleg valami olyan történne benne, aminek nincs túl sok köze a zenéhez. Vagy például az is egy lehetőség, hogy nem is szerepelünk a klipben. Ilyet is tervezünk.

GACHI: Én szeretnék animációs klipet is.

DNS: Nagyon sok elképzelésünk van, de már annak is örülünk, ha ezeknek egy töredékét felhasználjuk. Szerencsére a zenekar nagyon kreatív vizuálisan is, tehát ötletből soha nincs hiány.

Köszönöm a beszélgetést.

Sajnos idő hiányában itt be kellett fejeznünk az interjút, mert már várták a fiúkat a világot jelentő deszkák, ahol egy másfél órás forró hangulatú koncertben lehetett részünk. A virtuóz szólók, könnyed ritmusok, mosolygós arcok és az ismert slágerek sora magával ragadta a jelenlévőket, akik lelkesen, teli torokból énekelték a dalokat, majd amikor a ráadás számok elhangzása után a zenészek lejöttek a színpadról, sem hagyták magukra őket. A magam részéről még sok ilyen jó hangulatú bulit kívánok a zenekarnak, és persze lehetőséget a továbblépésre, az új albumuk kiadására és országos megmérettetésére.

dantian